Elképesztő pánikkal ért véget a múlt hét és kezdődött a hétfő az amerikai tőzsdéken, a durva esések pedig hatással voltak a magyar befektetési alapokra is. Volt olyan alap, amely a pánik hatására több mint 7,5%-ot veszített árfolyamából, mielőtt elkezdett újra emelkedni, a szektor pedig a tőkekivonásokkal együtt több mint 330 milliárd forintot veszített teljes kezelt vagyonából kedd estig. Megnéztük, hogy reagáltak a magyar alapok az amerikai vérzivatarra.
A világ legnagyobb alapkezelője, a BlackRock több mint 10 milliárd dolláros tőkegyűjtésre készül, a pénzből a tervek szerint különböző cégekben venne részesedést - írja a Bloomberg.
Akár ezermilliárd dollárnyi pénzt vonhatnak ki a brit alapkezelők az ír és luxemburgi mandátummal bíró alapjaikból, ha az EU a Brexit során szigorúbb szabályokat állít fel az ún. delegált alapokkal szemben. Az ügyre rálátó források szerint olyan nagy összegről van szó, hogy ez jelentős ütőkártya is lehet a britek kezében az EU-val szembeni tárgyalások során - számol be a hírről a Financial Times.
Lehet, hogy vagyonnagyságban az állampapírok egyelőre verhetetlenek a háztartások értékpapír-befektetésein belül, de egyik kategória sem tudott annyit hozni a magyaroknak, mint a részvények, ahol a legfrissebb adatok szerint a tavaly év eleje óta mért több mint 63%-os vagyonnövekménynek közel 95%-a a hozamoknak köszönhető.
Ha a csökkenő hozamok és a tőkebeáramlás folytatódik az ingatlanalapoknál, a versenyképes teljesítmény fenntartása indokolttá teheti a befektetések átmeneti korlátozását - mondja el a Portfolio-nak adott interjúban Pillár Zsolt, az Equilor Alapkezelő vezérigazgatója. A szakember kitér arra is, milyen változások kellenének ahhoz, hogy a magyar nyugdíj-megtakarítási piac felnőjön a nyugati országokéhoz, mit tanulhatnának a lakossági befektetők az intézményi társaiktól, milyen abszurd hozamelvárásokkal találkoznak ma az alapkezelők és mitől függhet, hogy lemegy-e 300 alá a forint az euróval szemben.
A Goldman Sachs és a Franklin Templeton lettek a legnépszerűtlenebb alapkezelők tavaly, a két alapkezelő alapjaiból 22,7 milliárd, illetve 21,6 milliárd dollárnyi nettó tőkét vontak ki a befektetők 2017-ben - írja a Morningstar adataira hivatkozva a Financial Times.
A Duna House Cégcsoport tagjaként az Impact Alapkezelő Zrt. által forgalmazott befektetési alap, az MNB engedélye alapján 2018 január elsejétől Duna House Magyar Lakás Ingatlanalap néven vásárolható és értékesíthető. Az új elnevezés mellett a forgalmazók köre is bővült az idei évben, így az alap már az országos hálózattal rendelkező MKB Bank fiókjaiban is megvásárolható.
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
A Bankmonitor új kalkulátorának segítségével most mindenki könnyedén megnézheti, hogy reálisan mennyi nyugdíjra...
Egy múlt heti hír nem annyira bolygatta fel az ország közvéleményét, mint kellett volna. Az ukránok megtiltották...
A vállalatok sikeressége nagymértékben a vezetőik kompetenciáin alapul, ezért nagyon fontos a vezetők folyamatos...
Értelmetlen befektetés az, ami a dráguláson kívül semmire sem képes? Vagy önmagában a drágulás tényétől máris...
Azt sem tudjuk pontosan, hány ember él a Földön, pláne nehéz megbecsülni, hányan fognak száz év múlva. Az ENSZ...
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.